Elindulni egy még ismeretlen úton sokszor nagyon félelmetesnek tűnik. Amikor viszont már úton vagyunk beindulnak a dolgok, sorra kapjuk a támogatást és az események olyan csodálatos együttállása bontakozik ki, amire előtte, lehet, hogy nem is gondoltunk. Az én életemre ez többszörösen igaz.
Az Önismereti utam kezdete: Az esemény, ami mindent megváltoztatott című írásomban megosztottam, hogy 2009-ben hogyan változott meg az életem egyik napról a másikra egy 1 hetes, lelkileg és testileg is intenzív kórházi élmény hatására.
Most pedig folytatásként arról írok, hogy:
- Mik történtek velem a kórházból való hazaérkezésemet követően,
- Hogyan kapcsolódtam “vissza” az életembe, és hogy
- Milyen dolgok bontakoztak ki előttem, melyek a mostani Jelenemhez vezettek.
Újrakezdés – az első hetek
Nem akarok ünneprontó lenni, de bizony nem indult könnyen. Fizikailag az eredményeim jók lettek, de a kórházi élmények után sokkos, stresszes állapotban voltam. Nyugtatókat és gyógyszereket kellett szednem. Fizikailag is gyenge voltam, fájdalmaim voltak, és hihetetlenül féltem, hogy ismét visszakerülök.
Nem mertem 1 helyiségben egyedül maradni, mert ahogy egyedül maradtam felment a pulzusom és rosszul lettem.
A rohamok és a félelem miatt állandó feszültségben voltam. Pár héttel a hazaérkezésem után nagyon rosszul lettem és mentő vitt be a kórházba otthonról. A sürgősségin a váróban találkoztam egy fiúval. Beszélgettünk (ekkor a roham már lezajlott) és tőle tudtam meg, hogy ami nekem volt azt úgy hívják, hogy „Pánikroham”.
Ezen „véletlen találkozás” által jött bennem az egyértelmű érzés, ami a következő segítő láncszem volt az ügyben: Minél hamarabb pszichológust keresek.
A dolgok úgy alakultak, hogy kis idő múlva megkaptam egy csodálatos doktornő elérhetőségét Pécsen. Vele kezdtem el az élményeim és érzéseim részletes kibeszélését és feldolgozását. Azt hiszem a kezdeti időkre a ’kibeszélés’ helyett leginkább a ’kisírása’ a jó szó….
Az átállás évei
A kórház utáni hónapokban még “az önismeret elején jártam” és ahhoz, hogy visszakapcsolódjak az „életembe” megkíséreltem újra felépíteni azt.
Jó formába hoztam magam, és új párkapcsolatba kezdtem. Igen ám, de a régi minta alapján (ekkor még nem igazán ismertem újat) tehát a szokásos módokon igyekeztem ’megkapni a szeretetet’. A kezdeti időkben így még ismétlődtek a régi érzések: a csalódottság és az egyedüllét.
A belső változás megnyilvánulása a gyakorlatban időbe telt. Lépésről lépésre haladtam. A pánikrohamok megoldására való vágyam – és a szenvedés – segített abban, hogyha kicsit is elfelejtettem volna, hogy mi az, ami igazán fontos, akkor újra visszaterelődjön a figyelmem, és haladjak szépen tovább.
Fokozatosan ’önjáró lettem’, a gyógyszereket pedig elhagytam.
A doktornőhöz évekig jártam, volt, hogy heti rendszerességgel, és voltak időszakok amikor csak alkalmanként.
Imádtam felfedezni, összefüggéseket meglátni és élvezem azt, hogy képes vagyok változásokat elérni a saját életemben. Szépen „lassan” megváltoztak az emberi kapcsolataim és elkezdtem felismerni a viselkedési mintáimat (és másokét is), és éles helyzetekben is más döntéseket hozni, mit korábban.
A jelenem
Szeretem az életemet. Az elmúlt 9 évem egy csodálatos utazás volt. Intenzív megélésekkel, és nagy változásokkal. Ahogy én alakultam, úgy változtak körülöttem is a dolgok. Habár voltak nagyon nehéz időszakaim érzem, hogy minden tapasztalásnak pontosan megvolt a „helye” és nagyon hálás vagyok értük életem összes „szereplőjének”. – Mindenkit nagyon szeretek, és köszönöm nektek.
A tüdőmmel azóta is minden rendben és sportolok.
A kórházban volt 1 vágyam:
Egyik éjszaka, ahogy ott feküdtem azt éreztem, hogy szeretném újra érezni és megélni a tiszta SZERETETET még ebben az életemben.
Most, ennyi év után már érzem azt, hogy az, amire vágytam …én magam vagyok.
Én magam vagyok a Szeretet.
És Békesség van a szívemben.
Persze a hétköznapok során, vannak más érzéseim is, de időről időre képes vagyok visszatalálni a saját belső középpontomba, ahol minden rendben van. Nem cukormázas belső béke ez. Én is látom és tapasztalom, hogy sokféle történés van a világban. Mégis, azt érzem, hogy a dolgok mögött tökéletes rendezettség van jelen.
És már tudom azt is, hogy ezzel az érzésemmel és meglátásommal nem vagyok egyedül 🙂 A sajátomon kívül mások életében is látom, hogy például egy szenvedéssel járó életesemény hatására egészen fantasztikus változások történhetnek az életükben. A szenvedés azonban nem feltétlenül szükséges.
Az én történetem is egy történet a sok közül. És nem is a történet a lényeg, hanem ahova elhozott.
Én azt érzem, hogy az életemben minden a segítségemre van. Ha nem éltem volna át azokat a ’fájdalmas’ élményeket, amiket átéltem, valószínűleg nem érezném a jelenben ITT és MOST azt a szeretet és biztonságot, amivé én magam váltam. Vagy aki mindig is voltam, csak nem tudtam róla. Nem tudtam arról ki is vagyok valójában.
Nagyon örülök, hogy meggyógyultam és annak is, hogy itt és most arról írhatok, ami a legnagyobb lelkesedéssel tölt el: magáról az ÉLETRŐL.
Ezért pedig elmondhatatlanul hálás vagyok.
Ha úgy érzed, hogy tetszett, amit olvastál, akkor nagyon örülök neki, ha kedveled vagy esetleg megosztod.
